Pályázati kisokos

Mielőtt egy pályázatból megvalósuló projekthez kezd, kérjük szánjon rá néhány percet, hogy átgondolja az alábbiakat! Ezzel megkönnyíti mind Önmaga, mind pályázatkezelő vállalkozásunk munkáját.

1. Ne azzal kezdje, hogy mire lehet pályázni, hanem fogalmazza meg önmaga és/vagy vállalkozása mit szeretne fejleszteni. Ha az ötlete saját maga számára sem meggyőző, az nem lesz sikeres a bírálatkor sem.

Fontos: Hibás megközelítés, hogy csak pénzt szeretnénk. A pénz mindig csak eredménye és nem célja a sikeres fejlesztésnek.

2. Fogalmazzuk meg pontosan, hogy mit is szeretnénk megvalósítani? Ez általában épület, építését korszerűsítését, ill. eszközök beszerzését, valamint különböző kapcsolódó szolgáltatások igénybevételét jelenti. Ennek műszaki tartalmára és várható bekerülésre készítsünk előzetes vázlatot, költségvetést.

Fontos: telek, ingatlan megvásárlása önmagában új értéket nem állÍt elő, így ez csak korlátozottan támogatható. Ugyancsak nem elszámolható legtöbb támogatásnál a saját munka és a  természetbeni hozzájárulás.

3. Gondosan járjunk utána, mielőtt a pályázat részleteit elkezdjük kidolgozni, hogy cégünk/vállalkozásunk jogosult-e az adott támogatás igénybevételére.

Fontos: a pályázó vállalkozás alapítása idejének, székhelyének/telephelyének, tevékenységi köreinek, árbevételének, foglalkoztatotti létszámának pontos összevetése a jogosultsági feltétel, mert ennek nem megfelelőssége miatt érdemi bírálat nélkül elutasításra kerülhet pályázatunk.

4. Határozzuk meg, mindezt mikorra szeretnénk fejlesztésünket megvalósítani? Beruházáshoz kapcsolódó megvalósításra általában 24-36 hónap áll rendelkezésre, de a pályázati döntés is több hónapot igényelhet. Ha nem tudjuk a legközelebbi határidőig beadni pályázatunkat, gondoljuk át mennyi időnk és teendőnk van egy tervezhető, következő beadásig.

Fontos: Megkezdett beruházás nem támogatható! Ez nem csak azzal a veszéllyel jár, hogy kérelmünk nem nyer, hanem akár 5 évre is kizárhatjuk magunkat az összes támogatásból.

5. Tervezzük meg, miből finanszírozzuk fejlesztésünket! Legtöbb pályázati forrás utófinanszírozott. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a teljes bekerülést meg kell tudnunk finanszírozni, mivel csak a kifizetett számlák alapján kezdeményezhető a támogatás lehívása. Természetesen a fejlesztés ütemekre bontható, a pénzügyi tervünket, likviditásunkat ennek figyelembevételével állítsuk össze.

Fontos: A benyújtott kifizetési kérelmet követően a gyakorlatban 60-150 napra számolhatjuk a kifizetést.

6. Gondoljuk át, kit vonunk be pályázatunk összeállításába! Ne higgye el ismeretlen pályázat író cégek ajánlatát, akik 100 %-os befogadási garanciát ígérnek. Minden támogatási kérelem befogadásra kerül, amennyiben az formailag helyesen van kitöltve. A kérelem befogadása nem azonos annak pozitív elbírálásával.

Fontos: Lehetőség szerint tájékozódjunk az adott pályázat író cégről referenciái alapján és ne csak a vállalási díj legyen a döntésünkben a meghatározó.

7. Ellenőrizzük fejlesztésünk megalapozottságát! Az értékelési szempont rendszer legtöbb esetben nyilvános, ez alapján mi magunk is meghatározhatjuk a várható pontszámokat.

Fontos: Ha az elérhető ponthatár legalább 60%-át nem értük el kérelmünk nagy valószínűséggel eredménytelenül fog szerepelni.

8. Mérlegeljük mit vállalunk!  Pályázatunk eredményessége jórészt a fejlesztés kapcsán tett, üzleti és pénzügyi tervben rögzített vállalásokon nyugszik, melynek meghatározó eleme a létszámbővítés, ill. pénzügyi eredményesség.

Fontos: tervezzünk reálisan, mert ha minimum vállalásainkat a pályázati kiírásban meghatározott mértékig nem teljesítjük és ezt nem tudjuk indokolni, úgy az szankciókat, vagy akár a támogatás utólagos visszavonását is eredményezheti.

9. Egy sikeresen megírt és megnyert pályázat nem azonos egy sikeres megvalósulással.

Fontos: már a pályázat összeállításának időszakában gondoljuk át, ki lesz az a projekt menedzsment csapat, aki a megvalósításban közreműködik. Célszerű már a tervezés időszakában bevonni őket!

10. Valamennyi támogatás fenntartási kötelezettségekkel jár, mely általában a befejezést követően 3-5 évre terjed ki.

Fontos: Helyszíni ellenőrzés, nem csak a megvalósítás és kifizetés kapcsán történhet, hanem a fenntartási időszak legvégén is.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..